Skegness Madness

 26 nap után végre ráeszméltem, hogy írnom kéne arról tulajdonképpen, hogy mennyire unalmas itt. Alapvetően a kezdetektől kéne indulni. Tehát immáron 26 napja hagytuk el gazdaságilag, politikailag megcsömörlött hazánkat Magyarországot. A repülő hajnali 6kor indult, ergo előző este nem sok alvásban volt részünk, de azért megoldottuk, első repülésemet sikeresen túléltem melynek tökéletes bizonyítéka, az ahogyan éppen írok. Indulásunk idején fogalmazhatunk úgy hogy hazánkban már remek idő volt, március vége, polós idő. Hát itt ez nem így van ám, London-Luton a reptér jó ha van 9 fok. 
Másnap restday-t kaptunk, szokják csak. Skegnessről tudni kell, hogy a turizmus tartja fent, a várost úgy lehet elképzelni, mintha egy az olvasó által választott bármelyik nagyobb Balaton-parti várost (Siófok, Badacsony, Fonyód stb.) megpróbálnánk összehozni Las Vegassal és ebben a torz mutációban belekeveredett az angolok 400 éves demokráciája és a fejlettebb kapitalizmus valamint az alsó-középosztály együgyüsége és ebből az őslevesből emelkedett ki csodásan unalmas tengerparti városunk Skegness. 
Szóval szokjuk, mi kabátban ők már a strandon napoztatják magukat mindezt bikiniben, a fázósabbakon pulcsi. Jogos a kérdés, hány fok is van, mindössze 13. Ezen a csodálatos napon felfedeztük a várost és hogy ne tűnjünk túl furcsának, azért vettünk egy jégkrémet, megmutatják a magyarok, hogy ők mit tudnak. Ez volt az utolsó esőmentes napunk.